A bonyhádi gyülekezet története
Krähling Dániel írása
A török hódoltság után a néptelen Bonyhád Schilson báró birtoka, később kerül a Perczel család tulajdonába. A megművelt terület ekkor 200 ha, a többi 6000 erdő. A majorság a tolnai oldalon közvetlenül a Baranya megyével közös határra települt a Pécsre vezető út jobb oldalán. Vele szemben az út másik oldalán 12 jobbágytelket alakítottak ki, ez a városrész a „Zwölwer”. Beljebb, a jelenlegi városközpont és a majorság között, épültek a járási közigazgatás épületei és az iparosok utcái. A városközpontot a Morvaországból érkező zsidóság foglalta el….
A zsidóság megjelenésének két oka volt: Bonyhád egyrészt az Erdélyt Gráccal, másrészt Budát és Székesfehérvárt a Balkánnal összekötő utak kereszteződésében fekszik, és így kedvező kereskedési lehetőségeket biztosít számukra, valamint, hogy a mindenkori pécsi püspök, mint örökös baranyai főispán, a kiegyezésig megakadályozta, hogy Pécsett más, mint katolikus istentiszteleti célra telekhez jusson. A zsidóság volt a II. világháborúig Bonyhád legnépesebb vallási közössége.
A zsidóság nyújtott munkalehetőséget a környező falvakból egyenként beszivárgó evangélikusoknak és reformátusoknak, akik az erdőirtással a megművelt területet 6000 ha-ra növelték, ezenközben a zsidóságnak teljesített fuvarokból éltek. Az első evangélikus bejegyzése a katolikus anyakönyvben az 1740-es évben fordul elő. Természetesen csak a város északi peremén, a zsidóság és a mezőgazdasági terület között jutott számukra hely. Ebben a városrészben katolikus család alig fordult elő. Ezért épült ide a templomunk.
A gyülekezet irattárának első darabja egy a református gyülekezettel közös iskolaépítési engedély 1765-ből. Istentiszteletre azonban továbbra is Kismányokra jártak
A Türelmi rendelet után Bonyhád a hamarosan újjáéledt Majos filiája. Mivel a rk. templomot 1782-ben szentelték fel, a Türelmi rendelet hatályba lépéséig oda adóztak és robotoltak, 10 évet kellett ké?szülniük a saját templomuk építésére. Az erre vonatkozó szerződést 1793. szept. 23-én írták alá Schneiderhann Fülöp hőgyészi építőmesterrel. A pallér kikötött magának 4000 osztrák forint készpénzt (ami 2000 tehén ára, vagyis családonként 5-6 tehén ára), valamint, hogy a gyülekezet elvégzi az összes fuvart és segédmunkát. A felszentelésre 1800. aug. 20-án került sor. (Általában katolikus (Mária-) ünnepekre tették szabaddá a robot alól a jobbágyokat, ezért szinte minden helyi ünnep ilyenre esik.).
1816-ban szakad el a most már nagyobb filia Majostól. A templomtelket is adományozó Perczel Ádám 600 négyszögöles telket adományoz a parókiaépítéshez.
Első lelkésze Borbély József, aki csakhamar szót értett a reformmozgalomban tevékeny Perczel csa?lád??dal (Perczel Mór egyik gyermekének a keresztapja, az egyik Borbély-gyermek keresztanyja Perczel Etelka alias Adelhaid.) Tolna megye táblabírájaként maga is sokat tesz a reformokért. Az egyházmegye esperesének választja. A forradalom alatt kapcsolatban volt Perczel Mórral, akinek tájékoztatása alapján korán megszervezik Bonyhádon a nemzetőrséget, és később is sokat tett Perczel csapatának utánpótlásáért. A bukás után tekintélyét és kapcsolatait felhasználva újraindítja a sárszentlőrinci gimnáziumot és tevékenyen közreműködik Haubner Máté kiszabadításában. 1870-ben költözik a gimnázium Bonyhádra.
1893-ban megkezdődtek a kilépések a baptista gyülekezetbe. Borbély József utódja Graf József, rigorózus, kulturprotestáns egyéniség, aki az iparos-ébredéssel és a (valószínűleg amerikásokkal megjelenő kisegyházakkal) nem tudott mit kezdeni. Évente 20-30 kilépés dokumentumai maradtak ránk. Ennek a kilépés-sorozatnak 1928-ban a FÉBÉ megjelenése és letelepedése – szigorú kegyessége és mozgalmas közösségi élete – vetett véget.
A századforduló után létrejött Protestáns kör élénk kulturális és társadalmi életet szervezett a tanítók vezetésével. Két kórusa volt a gyülekezetnek, mozija, fúvószenekara, olvasóköre, nő- és ifjúsági egylete.
1906-ban épül fel a gimnázium új épülete, 1908-ban volt az immár főgimnáziumban az első érettségi.
A Trianon utáni éveket meglehetős nemzetiségi (egyben paraszt-értelmiségi) ellentétek terhelték. A felerősödő magyarosítási hullám a gimnáziumban erősen hatott, lehetőleg minél kevesebb német név kerüljön a tablókra (gimnázium = „Madjarisierungsanstalt”).
Lévén Bonyhád a zömmel németek lakta Völgység központja, erős volt a Volksbund tevékenysége (Veesenmayer egyedül Bonyhádon jelent meg 1944-ben a nyilvánosság előtt, „zu Führers Geburtstag”). Mivel az egyházmegye gyülekezeteinek zöme német volt, megindult egy kampány a gyülekeze?tekben, hogy a gimnáziumot az egyházmegye adja át a Volksbundnak (a hidasi német gimnázium helyett-mellett). A Volksbund ellen éppen Bonyhádon alakult meg a Hűségmozgalom (a „rongyosok”), amely rokonszenves neve ellenére asszi?milációs mozgalom volt, s mint ilyen, ma vállalhatatlan.
A bonyhádi tanári-tisztviselői réteg és a diákok számára a hitoktató lelkész a gimnázium dísztermében (a tanári és az igazgatói szoba fölötti két kisebb tanterem helyén) tartott magyar nyelvű istentiszteletet vasárnaponként, felmerült egy „magyar” templom építésének a gondolata is, ám a német parasztgyülekezet nem volt hajlandó ennek terhét viselni. Ha az urak külön akarnak menni, menjenek a saját számlájukra. Ugyanis a tanárok, mint egyházi alkalmazottak, különféle okokra hivatkozva mentességet élveztek az egyházi adó fizetése alól.
A háború végén, 1944 karácsony másnapján indultak el gyalog Bátaszék felé a „málenykij robotra” azok, akiket a gimnáziumban összetereltek. A háború után azokat gyűjtötték egybe ugyanitt, akiket a koncentrációs tábornak használt lengyeli Apponyi-kastélyba, majd Hajósra szállítottak…
A kitelepítés (eufémiával: „lakosságcsere”) különösen is sújtotta a gyülekezetet: a kitelepítési bizottságnak tagja volt ugyanis a Hűségmozgalom egyik alapítója, Bauer >> Poór plébános, aki, ha a listán menthető katolikust talált, kihúzta, s beirt helyette egy lutheránust vagy kálomistát (a baptistákat szinte mind kitelepítették). A gyülekezet az eredeti 3000-ről 300 lélekre zsugorodott, majd a kitelepítés lehetetlenné válása után a rájuk (=a házukba) telepített bukovinai székelyek illetve a Tsz elöl Bonyhádra köl-tözöttekkel együtt 1000-re növekedett. A 60-70-es évek viszonylagos jólétében új családi házak épültek, de már nem a régi evangélikus negyedben, hanem a templom körül egy 1,5 km sugarú kör mentén, megnehezítve a gyermekek és az öregek templomba-hittanórára járását.
Bonyhád a cipő és a zománcáru gyárával munkalehetőséget kínált a földjéről-falujából elmenekült híveinknek. De nem volt akkora, hogy elbújhassanak, sem olyan kicsi, hogy a tradíciók érvényesüljenek. Meglehetősen türelmetlen egyházpolitika volt napirenden (jelszó: az intézmények párt-irányítása). Ha az anya az iskolában beíratta hittanra a gyerekét, az iskola odaszólt a gyár személyzeti osztályára, lehívatták az apát, hogy választhat a hitok?ta?tás vagy a munkahelye között. A gyülekezeti hitoktatást (= gyermekbibliakört) is számon tartották. Oda járó gyermek (pl. az öcsém) nem kaphatott példás magatartást.
A FÉBÉ a háború után fogyatékos gyermekeket ápolt a telepén 1960-ig, voltaképpen alkalmatlan körülmények között, nagy szeretettel és a mikrostruktúrát pótolandó, sok többletmunkával. Kár, hogy nem volt mód és lehetőség a megfelelő körülmények megteremtésére.
A német nyelvű istentiszteletek a Nemzeti Bizottság kívánságára 1945-ben délutánra kerültek. Bibliaórákat 80-ig tartottunk németül. a gyülekezetnek az a rétege, amelyik a vasárnaponkénti délutáni német istentiszteleteket látogatta, 10 éve öregedett ki. Azóta a hónap harmadik vasárnapján tartunk német istentiszteletet. Mivel 1945 és 56 között, helyenként később is, nem illett az utcán németül beszél?ni (a tanácstitkár a saját magyarul nem tudó anyjával tolmács útján beszélt!!!) a beszélt német nyelv a fiatalabb nemzedék számára elveszett, maradt a tanult „Hochdeutsch”.
A gyülekezet elég nagy volt ahhoz, hogy épületeit rendben tartsa. 1971-72-ben az 1816-ban épült, vé?dett copf paróchia eladási árából, a FÉBÉ-kápolna anyagából, segélyből, sok adományból és sok két?kezi munkával új lelkészlakást épített a konyhakert helyére. Félő volt ugyanis, hogy a kertet, mint foghíjat a tanács kisajátítja, s odaépít egy több emeletes lakótömböt, amelyből ki tudja, ki fogja ellenőrizni, ki küldi gyerekét gyermek-istentiszteletre. Az új épületet úgy helyezték el, hogy se elé, se mögé ne férjen be még egy.
Néhány év múlva a templomot tataroztuk kívülről – lényeges fogyatékosságokat (tetőszerkezet, nyílás?zárók) ismerve és (pénz és szakipari színvonal híján) érintetlenül hagyva.
Felújítottuk az orgonát – kedvezőbb diszpozícióval, de a tasnirendszer meghagyásával.
1983 és 1995 között visszatértek a hajdani konfirmandusok az 50 éves évfordulóra. Jellemzően a 30 fölötti létszámú évfolyamokból 2-3 Magyarországról, a többi külföldről. Adományaikból sikerült rendbe hoznunk a megmaradt volt iskolaépületet lelkészi hivatal illetve gyülekezeti terem céljára.
A háború előtt kivándorolt Jung család sikeres vállalkozóvá emelkedett tagja saját költségén kicserél?tette a (viharkár után) 1911-ben készült toronysisakot, bádog helyett vörösrézlemez borítással, és tanul?mánytervet készíttetett a templomfűtés megoldására.
A fordulat után megelevenedett az ifjúsági munka, hangsúlyt fektetünk a konfirmáció közösség-építő összetevőire, az egyházmegye pártfogásával, sok kézi munkával, ifjúsági házat alakítottunk ki Kismányokon.
A kárpótlási járadék (iskolaépület, Protestáns kör, bérház árának kamata) felhasználásával egyelőre a templomot tataroztuk műemlék-felújítás igényével, a korábbi elmaradások (tető, ablakok, világítás korszerűsítése, fűtés beszerelése) elvégzésével. A gyülekezet nyugdíjasház építésén is gondolkodott, de ezt nem sikerült végrehajtani.
